MINDSPIRE karácsonyi támogatások 2023
Cégünk idén karácsonykor olyan alapítványok támogatását vállalta fel, amelyek egész évben sokat tesznek a rászorultak támogatása, illetve a beteg gyerekek gyógyítása terén.
A MINDSPIRE Consulting 2023-ban az alábbi szervezetek működéséhez járult hozzá adományokkal:
- Kompánia Alapítvány
- Egy Sima Egy Fordított – Egyesület az inklúzióért
- InDaHouse Hungary Egyesület
- Segítsetek Gyógyítani Alapítvány
Munkatársaink emellett a SZÉRA Alapítvány dolgozóinak gyermekei és házikedvencei számára szerveznek ajándékozási akciót.


Kompánia Alapítvány
A szervezet 1997-ben jött létre azzal a céllal, hogy tevékenységével hozzájáruljon a fiatalok lelki egészségének, önismeretének fejlesztéséhez, veszélyeztetettségének csökkentéséhez. Munkájuk során arra törekszenek, hogy gyermekek és kamaszok számára komplex, életkorukhoz és problémáikhoz valóban igazodó programokat, szolgáltatásokat dolgozzanak ki. Iskolai és iskolán kívüli programjaik keretében évente 1500-2000 fiatalt érnek el.
A MINDSPIRE Consulting 2023-ban 1.500.000 forinttal támogatja a Kompánia Alapítvány működését.

Egy Sima egy Fordított
Az alapítvány célja, hogy segítsék a fogyatékossággal élő gyermekek, fiatalok és családjaik mozgását a szociális térben. Teret és lehetőséget biztosítanak a találkozásra simák és fordítottak számára, szabadidős és oktatási keretek között egyaránt, azzal a céllal, hogy ezekből a találkozásokból mindenki a lehető legtöbbet profitálja.
Cégünk idén 1.500.000 forint értékben járul hozzá az Egy Sima egy Fordított program fenntartásához.

InDaHouse Hungary Egyesület
Az InDaHouse Hungary Egyesület önkéntesei borsodi falvakban élő, hátrányos helyzetű gyerekeknek tartanak egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokat heti rendszerességgel. Céljuk, hogy a hozzájuk járó gyerekek önmegvalósító, felelős, a saját sorsukat irányító felnőttekké váljanak, akik a tőlük kapott támogatást be tudják építeni a gyermekeik nevelésébe.
A MINDSPIRE idén 1.500.000 forintot adományozott az InDaHouse Hungary Egyesület számára.

Segítsetek Gyógyítani Alapítvány
A kiemelten közhasznú alapítvány a beteg gyermekek műtéti kezelésének javítása céljából a Semmelweis Egyetem Gyermekklinika műtője, illetve sebészeti osztálya számára gyűjt adományokat. Az adományok döntő részben a technikai felszerelés javítására és új berendezések beszerzése céljából kerülnek felhasználásra.
A MINDSPIRE Consulting 2023-ban 1.500.000 forinttal járul hozzá egy új laparoszkópos torony beszerzéséhez, amelyre a Segítsetek Gyógyítani Alapítvány gyűjt.
SZÉRA Alapítvány
Kollégáink idén karácsonykor a SZÉRA Alapítvány dolgozóinak gyermekei és házikedvencei számára szerveznek ajándékozási akciót.
A közhasznú civil szervezet átmeneti életvezetési nehézségekkel küzdő gyermekes családok és hajléktalan emberek segítését végzi. A közel kétszáz fő számára lakhatást, illetve gyermekjóléti és szociális ellátást nyújtó intézményrendszerük és szakmai programjaik működtetésével azon dolgoznak, hogy tartós megoldásokat találjanak az intézményeinkben lakók problémáira.
A MINDSPIRE Consulting – rendhagyó módon – a SZÉRA Alapítvány segítői részére szervezett ajándékozási akciót.
A munkatársaink által a kívánságlista alapján megvásárolt ajándékokat eljuttatjuk az alapítvány dolgozói számára, egy-egy személyes üzenettel.
Köszönjük a MINDSPIRE Consulting jótékonysági akciójában részt vevő munkatársaink és az alapítványok dolgozóinak és önkénteseinek a támogatását!
Békés és boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk a MINDSPIRE Consulting minden kollégája nevében!
