MINDSPIRE karácsonyi támogatások 2022
Az idei karácsony sajnos ismét több szempontból is rendhagyó és egy kissé nehéz lesz mindenkinek. Továbbra is fontosnak tartjuk, hogy közvetlenül, vagy támogató szervezeteken keresztül segítsük azokat, akik a jelenlegi embert próbáló időszakban kiszolgáltatott helyzetben vannak, ezért idén is úgy döntöttünk, hogy karitatív szervezeteket támogatunk az üzleti partnereink megajándékozása helyett.
A tavalyi célkitűzésünk mentén sikerült az előző évben támogatott alapítványokkal hosszú távú együttműködést kialakítani, ezért idén ismét az ő működésükhöz járul hozzá anyagilag a MINDSPIRE Consulting.
2022. márciusában támogattuk a Menedékház Alapítványt egy újonnan megnyitásra kerülő, 60 férőhelyes, családok befogadására is alkalmas szállás beüzemelésében, novemberben pedig a Kompánia Alapítvány adománygyűjtő követe lettünk.
Kollégáink a céges adományokon felül pedig a már jól ismert Önkéntes Központ Alapítvány Idősek Barátai Program keretében szerveztek ajándékozási akciót.


Kompánia Alapítvány
Az alapítvány közel 25 éve azért dolgozik, hogy a dél-pesti régió fiataljai ne kallódjanak el. Mindezt szakemberek segítségével, közösségi terek kialakításával és egyénre szabott fejlesztésekkel teszik. A Kompánia Tanoda támogatást nyújt a tanulásban a gyengébben teljesítők számára, a Kompánia Alter pedig a szenvedélybetegek segítését tűzte ki célul.
Cégünk 1.500.000 forint értékben járul hozzá a Kompánia Alapítvány működésének fenntartásához.

Egy sima egy fordított
Az Egyesület az Inklúzióért által működtetett Egy sima egy fordított program célja, hogy sérült és ép gyerekek, emberek, családok között különböző szabadidős programok keretében ledőljenek a falak, sőt fel se épüljenek. Ennek érdekében közösséget építenek, oktatnak, játszanak és beszélgetnek az érintettekkel és érdeklődőkkel.
A MINDSPIRE Consulting 1.500.000 forinttal támogatja az Egy sima egy fordított programot.

InDaHouse Hungary Egyesület
Az InDaHouse Hungary Egyesület önkéntesei borsodi falvakban élő, hátrányos helyzetű gyerekeknek tartanak egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokat heti rendszerességgel. Céljuk, hogy a hozzájuk járó gyerekek önmegvalósító, felelős, a saját sorsukat irányító felnőttekké váljanak, akik a tőlük kapott támogatást be tudják építeni a gyermekeik nevelésébe.
A MINDSPIRE 1.500.000 forintot adományoz az InDaHouse Hungary Egyesület számára.

Menedékház Alapítvány
A Menedékház Alapítvány hajléktalanok és mélyszegénységben élő családok elhelyezését és támogatását biztosítja a XI. kerületben működtetett intézményeikben. Összesen 200 ember él náluk, ebből 60 fő a rehabilitációs részlegen, 60 fő a hajléktalan-szociális otthonban, 20 család pedig 50 gyermekkel a családok átmeneti otthonában.
Cégünk 1.500.000 forint értékben járul hozzá a Menedékház Alapítvány működésének fenntartásához.
Munkatársaink támogatása az Idősek Barátai Program számára
Mára már hagyomány, hogy MINDSPIRE önkéntesként megörvendeztetjük a rászorulókat egy-egy ajándék csomaggal. Úgy gondoltuk, idén ismét az Idősek Barátai program által támogatottaknak szerzünk örömet.
Az aktivisták most is összegyűjtötték az idősek vágyait, szokásait, írtak róluk néhány jellemző mondatot, ami segített az ajándékok kitalálásában. Kollégáink az egyéni jótékonykodás keretében összesen 20 magányosan élő idős embert ajándékoznak meg karácsonyra. Az összegyűjtött ajándékokat december elején juttattjuk el a szervezet központjába, egy-egy személyre szóló üzenettel. Reméljük, hogy sikerül szebbé varázsolni a karácsonyt a magányosan élő idős emberek számára.
Ezúton is köszönjük a MINDSPIRE Consulting jótékonysági akciójában részt vevő kollégáink és az alapítvány önkénteseinek a segítségét!
Békés és boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk a MINDSPIRE Consulting minden munkatársa nevében!
