MINDSPIRE karácsonyi támogatások 2024
A MINDSPIRE immáron negyedik éve az ügyfeleinek és partnereinek küldendő ajándékok beszerzése helyett karácsonykor olyan alapítványok támogatását vállalja fel, amelyek egész évben sokat tesznek a rászorultak támogatása, illetve a beteg gyerekek gyógyítása terén.
A MINDSPIRE Consulting 2024-ben az alábbi szervezetek működéséhez járult hozzá adományokkal:
- Kompánia Alapítvány
- Egy Sima Egy Fordított – Egyesület az inklúzióért
- InDaHouse Hungary Egyesület
- Segítsetek Gyógyítani Alapítvány
Munkatársaink emellett a SZÉRA Alapítvány dolgozóinak gyermekei és házikedvencei számára szerveznek ajándékozási akciót.

Kompánia Alapítvány
A szervezet 1997-ben jött létre azzal a céllal, hogy tevékenységével hozzájáruljon a fiatalok lelki egészségének, önismeretének fejlesztéséhez, veszélyeztetettségének csökkentéséhez. Munkájuk során arra törekszenek, hogy gyermekek és kamaszok számára komplex, életkorukhoz és problémáikhoz valóban igazodó programokat, szolgáltatásokat dolgozzanak ki. Iskolai és iskolán kívüli programjaik keretében évente 1500-2000 fiatalt érnek el.
A MINDSPIRE Consulting 2024-ben 1.500.000 forinttal támogatja a Kompánia Alapítvány működését.

Egy Sima egy Fordított
Az alapítvány célja, hogy segítsék a fogyatékossággal élő gyermekek, fiatalok és családjaik mozgását a szociális térben. Teret és lehetőséget biztosítanak a találkozásra simák és fordítottak számára, szabadidős és oktatási keretek között egyaránt, azzal a céllal, hogy ezekből a találkozásokból mindenki a lehető legtöbbet profitálja. Idén közel 2500 résztvevő vet rész személyesen a programjaikon.
Cégünk idén 1.500.000 forint értékben járul hozzá az Egy Sima egy Fordított program fenntartásához.

InDaHouse Hungary Egyesület
Magyarországon az Encsi kistérségben a legmagasabb a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek aránya. Az InDaHouse Hungary Egyesület abban hisz, hogy minden gyerek egyformán fontos és ugyanolyan joga van a tudáshoz, élményhez, jövőképhez. Az alapítvány idén ünneplte 10. évfordulóját és immáron 300 önkéntes dolgozik azon, hogy a gyerekek egyéni és csoportos fejlesztő foglalkozásokon vehessenek részt heti rendszerességgel. Céljuk, hogy a hozzájuk járó gyerekek önmegvalósító, felelős, a saját sorsukat irányító felnőttekké váljanak.
A MINDSPIRE idén 1.500.000 forintot adományozott az InDaHouse Hungary Egyesület számára.

Segítsetek Gyógyítani Alapítvány
A kiemelten közhasznú alapítvány a beteg gyermekek műtéti kezelésének javítása céljából a Semmelweis Egyetem Gyermekklinika műtője, illetve sebészeti osztálya számára gyűjt adományokat. Az adományok döntő részben a technikai felszerelés javítására és új berendezések beszerzése céljából kerülnek felhasználásra.
A MINDSPIRE Consulting 2024-ben 1.500.000 forinttal járul hozzá egy új cystoscop (hólyagtükrözésre használt eszköz) beszerzéséhez, amelyre a Segítsetek Gyógyítani Alapítvány gyűjt.
SZÉRA Alapítvány
Kollégáink idén karácsonykor a SZÉRA Alapítvány dolgozóinak gyermekei és házikedvencei számára szerveznek ajándékozási akciót.
A közhasznú civil szervezet átmeneti életvezetési nehézségekkel küzdő gyermekes családok és hajléktalan emberek segítését végzi. A közel kétszáz fő számára lakhatást, illetve gyermekjóléti és szociális ellátást nyújtó intézményrendszerük és szakmai programjaik működtetésével azon dolgoznak, hogy tartós megoldásokat találjanak az intézményeinkben lakók problémáira.
A MINDSPIRE Consulting – rendhagyó módon – a SZÉRA Alapítvány segítői részére szervezett ajándékozási akciót.
A munkatársaink által a kívánságlista alapján megvásárolt ajándékokat eljuttatjuk az alapítvány dolgozói számára, egy-egy személyes üzenettel.
Köszönjük a MINDSPIRE Consulting jótékonysági akciójában részt vevő munkatársaink és az alapítványok dolgozóinak és önkénteseinek a támogatását!
Békés és boldog karácsonyi ünnepeket kívánunk a MINDSPIRE Consulting minden kollégája nevében!
