PMO szolgáltatások a „Star Trek” fejlesztési programban
PROJEKT
ALAPADATOK
Szerbia
2021.08 – 2023.08
Nem nevesített bank
MINDSPIRE
SZOLGÁLTATÁSOK
ALKALMAZOTT MÓDSZERTANOK
Az átfogó Programmenedzsment módszertan a MINDSPIRE által a bankkal az elmúlt négy évben kialakított integrációs projektmódszertanra épült.
Cégünk emellett a bank különböző megközelítésű projektjeinek végrehajtását is támogatta, amelyek a klasszikus vízesés, az agilis, vagy egyéb egyedi, a céloknak leginkább megfelelő módszertant alkalmazták.
Új priorizálási és scoring modell készült a Program erőforrásainak optimalizálásához.
A PMO szolgáltatások terjedelme és céljai
A Program a bank szerbiai leányvállalatát érintő két egymást követő integrációs projekt eredményeképpen jött létre, amelyek hatására a szervezet mindössze négy év leforgása alatt jelentős növekedést produkált, valamint az ország második legnagyobb eszközállományára és a legnagyobb hitelállományára tett szert.
A korábbi időszakban a fúziók megszilárdítására helyezték a hangsúlyt, ezt követően pedig eljött az idő a modernizációra, a digitalizálásra és a fejlesztésekre.
A program egy meglehetősen ambiciózus, körülbelül hatvan projektből álló terjedelmet irányzott elő, amely a bank minden divízióját és területét érintette, a fióktelepek felújításától a CBS megoldáson át át egyéb rendszerekig.


Hozzájárulásunk a projekthez
A programigazgató, a vezető stakeholderek és a programban résztvevők támogatása koordinációs, kommunikációs és adminisztrációs feladatokon keresztül.
A projektmenedzsment módszertani támogatása, PMO képviselők delegálása a projektekbe.
A Program tervezési tevékenységeinek támogatása és irányítása, a végrehajtás nyomon követése, a változáskezelési eljárások végrehajtása és nyomon követése, valamint a kockázatkezelés.
Projekt szervezet és szerepkörök
A MINDSPIRE szakértői a bank magyar és szerb csapatával dolgoztak együtt a PMO szolgáltatások nyújtása során.
Cégünk Prorojektiroda (PMO) szolgáltatásokat nyújtott a megfelelő koordináció és adminisztráció támogatására a teljes fejlesztési program életciklusa során.
A MINDSPIRE Consulting emellett irányítással, tervezéssel és nyomon követéssel, kockázatkezeléssel támogatta a Program Menedzsment tevékenységeit, valamint biztosította a hatékonyságot és az átláthatóságot.
Szakértőink a programhoz kapcsolódó háttérprojektek irányításásban is közreműködtek a delegált projektmenedzsment támogató személyzeten keresztül.

A PMO szolgáltatások főbb érintett területei
- Projektmenedzsment támogatás
- Program-koordináció
- Program riporting és monitoring
- Program irányítása
- Mérföldkövek és erőforrások tervezése és nyomon követése
- Változáskezelés
Érintett MINDSPIRE profilok
- HQ PMO vezető
- PMO vezető helyettes
- Programadminisztrációs koordinátorok
- Projektmenedzsmentet támogató felelős személyek

Legújabb banki és biztosítói projektiroda referenciáink
Többet szeretne tudni banki és biztosítói projektiroda szolgáltatásainkról?
További információkért kattintson ide: