MINDSPIRE BLOG
Kövesse a MINDSPIRE közösségi oldalait!
Előszó
Ebben a bejegyzésben áttekintem cégünk, a MINDSPIRE Consulting tanácsadói támogatási programját, belső képzéseinket, valamint a Junior programunkat.
Emellett Beszterci Dóra tanácsadónk mesél a tanácsadó pár programban szerzett tapasztalatairól.
A pályakezdők támogatásának átalakulása az elmúlt 30 évben
Szenior tanácsadóként viszonylag színes a szakmai hátterem, vezettem HR fejlesztési területet, komplex egyetemi szakok digitalizációját alakítottam ki a nemzetközi felsőoktatásban, voltam készség- és képességfejlesztési igazgató, aminek az értelmezésén mind a mai napig néha elgondolkozom.
A pályafutásomat 30 éve gyakornokként kezdtem egy városi televíziónál, ahonnan egy nagyvállalathoz kerültem, ahol sok évig dolgoztam. Akkor még nem voltak sem gyakornoki programok, sem HR integrációs tervek. A pályakezdő kollegák beillesztését minden esetben a gyakorlottabb munkatársak vezették, teljesen egyedi jelleggel, közös koordináció nélkül, ki-ki szaktudása és habitusa szerint.
Ahogy minden más, ez a terület is rendkívül sokat fejlődött és alakult az utóbbi időben, aminek rengeteg előnyét élvezhetik a vállalatok és mi is, akik egy-egy ilyen programban részt veszünk.

Nagy Alíz
Szenior tanácsadó
Alíz több évtizedes, szerteágazó munkatapasztalattal rendelkezik, melyet nagyrészt multinacionális környezetben szerzett, pénzügyi, tőkepiaci, telekommunikációs, gyógyszeripari és energetikai szektorokban. A MINDSPIRE csapatának tagjaként nemzetközi bankintegrációs és hazai bankfúziós projektekben vett részt, jelenleg biztosítói oldalon IT fejlesztési terület üzletági projektmenedzsmentjét látja el. Szakterülete az e-learning és oktatás-digitalizáció, fontos számára a tehetség-gondozás és a gazdasági értékteremtés, melyet magyar vállalatok nemzetközi tőzsdei bevezetésein gyakorolt projektvezetőként.
A HR programok kialakulása és fejlődése
Minden vállalat, szervezet életében a változásokat leggyakrabban a környezeti hatások, az igények és a módosuló körülményekhez való igazodás indukálják, de vannak olyan szituációk is, amikor egy adott vállalat innovátorként, úttörőként fejleszt és alakítja át működését. A HR programok kialakulása és fejlődése is a folyamatos szakmai evolúció eredménye, amire már alapvető igény van, mind munkaadói, mind munkavállalói oldalról.
Cégünk, a MINDSPIRE Consulting esetében pedig ott van egy harmadik, nagyon fontos szereplő, az ügyfél is, így az ügyféloldali igényeknek való magas szintű megfelelést is figyelembe kell venni.
A pályakezdő kollegák karrierrel kapcsolatos igényei manapság nagyon komplexek. Sokakat egyedi ambíciók és nagyon határozott karriercélok mozgatnak, de van, aki még csak most keresi a helyét, ismerkedik a különböző lehetőségekkel. Találkoztam olyan fiatal munkavállalóval is, aki az egyetem befejezése után kitűzött rendkívül karakteres és határozott karriercélján homlokegyenest változtatott, miután elkezdett dolgozni, megismerte a lehetőségeket, a vállalati struktúrát, illetve saját képességeit is jobban átlátta. Talán az egyik legfontosabb, hogy proaktívak legyünk, ha kell, akkor tudjunk változtatni is a fejlődés mellett.
A MINDSPIRE Consulting tanácsadói támogatási programjának áttekintése
Munkatársaink számos szerepkörben tevékenykednek, mint például tanácsadó, projektmenedzser, üzleti elemző, IT architekt, projektiroda (PMO), vagy migrációs és adatmigrációs szakértő.
A pályakezdő, vagy egy-két év munkatapasztalattal rendelkező fiatal kollégáink egy kétéves junior programban vehetnek részt, melynek keretében szervezett formában részesülnek támogatásban és fejlesztésben. Minden egyes szerepkör esetében a fejlesztés legfontosabb terepe a projektmunka, mely során dedikált szenior munkatársak iránymutatása, felügyelete mellett ismerhetik meg és sajátíthatják el a junior kollégáink a tanácsadói és szakmai ismereteket, módszertanokat. A munka közbeni (on-the-job) tanulás mellett részt kell venniük szakmai, eszközhasználati és power skill fejlesztési tréningeken is.
A junior programban résztvevő kollégák fejlesztésénél célunk, hogy minél több projektet megismerjenek, minél több szerepkörben kipróbálhassák magukat, és a junior korszak végére képessé váljanak tanácsadói feladatok önálló elvégzésére. A junior időszak alatt abban is támogatjuk a kollégákat, ha egy adott projekten belül egy szakmai terület, vagy szerepkör jobban megtetszik nekik, akkor céltudatosan tudjanak a kívánt irányban tovább fejlődni. Emellett egyéni fejlesztési terveket határozunk meg minden évben, amiket aztán az értékeléseken lekövetünk és igénytől függően átalakítunk.
Létezik egy közismert, viszonylag egyszerű, de mégis transzparens és átlátható nemzetközileg elterjedt besorolási rendszer, amivel a tanácsadók szakmai pályafutásának egyes fejlődési szakaszait jelöljük. Ez a MINDSPIRE esetében a következő módon képezhető le:
- junior tanácsadó,
- medior tanácsadó,
- szenior tanácsadó,
- vezető tanácsadó.
A magasabb szintek alapvetően a szakmai és módszertani tudás, valamint a tanácsadói és vezetői skillek fejlesztése, és az egyre magasabb szintű felelősségvállalás mentén érhetőek el.
A MINDSPIRE-nél működő Junior programnak van konzultatív vonala is, az úgynevezett mentorprogram, ami rengeteg fejlődési lehetőséget nyújt mind a mentorok, mind pedig a mentorált kollegák számára. Ez kötetlenebb keretek között folyik, a mentorok a mentoráltakat az utóbbiak által megfogalmazott igények alapján támogatják, rendszeres meetingek keretében. A szakmai fejlesztés a MINDSPIRE esetében az alapszolgáltatás jellege miatt is kiemelkedően fontos. Munkatársaink, tanácsadóink természetesen a junior programon kívül is folyamatosan képezhetik magukat, a belső szakmai, módszertani és power skill képzések minden kollégánk részére elérhetőek, melyet a tanácsadóink előszeretettel ki is használnak.
A MINDSPIRE junior-szenior tanácsadó párok tevékenysége
Az elméleti szakmai fejlesztés mellett a gyakorlati tanulásra is lehetőséget kapunk, erre jó példa az azonos projektre allokált junior – szenior tanácsadó, projektmenedzser, üzleti elemző, IT architekt, projektiroda (PMO), migrációs és adatmigrációs szakértő szerepkörökben tevékenykedő párok közös munkája, ami a MINDSPIRE Consulting Junior programjának szerves része. Ennek lényege, hogy a két kollega azonos projekten dolgozik, a fejlesztés pedig on-the-job jelleggel, a gyakorlatban, vagyis munkahelyi környezetben valósul meg, egymás mellett működve.

A program alapja, hogy egy-egy nagyobb projektre, ahol az erőforrásigény is megkívánja, a projektvezető szenior tanácsadó mellé kerül egy junior kollega is. Fontos, hogy a feladatkörök és szerepkörök már a kezdéskor mindenki számára egyértelműen meghatározásra kerülnek.
Arra is figyelni kell, hogy a junior kollega fokozatosan kerüljön előtérbe az ügyfeleknél, először „csak” a háttér-feladatok elvégzése közben tanulja meg a tanácsadói és az adott szerepkörhöz kötődő tevékenységek lényegét és részleteit is. Ehhez időnkénti konzultáció tartozik, amikor megbeszélik a kérdéses részeket, tisztázzák az esetleges kérdéseket.
A cél, hogy egy ilyen hosszabb együtt-dolgozás alatt a junior kollega olyan szakmai szintre fejlődjön, hogy a továbbiakban minél több önálló és komplex feladatot tudjon ellátni, és elérje, hogy az ügyfél is elfogadja őt teljes értékű tanácsadóként az adott szakterületen. Az ügyfél felé nagyon fontos a minőségbiztosítás, a szenior tanácsadó felel a leszállítandókért, ellenőrzi az elkészült anyagokat, véglegesíti azokat, illetve ellátja a projektvezetői feladatkört.
De nem csak a juniorok fejlesztése a cél, például nekem, gyakorlott szakembernek is rengeteget tud nyújtani egy-egy ilyen közös projekt. Egyrészt frissen tart, hiszen a junior kollegák néhány éve megszerzett egyetemi végzettségük miatt naprakész elméleti tudással rendelkeznek, így a feladat sok esetben az, hogy megtanítsam a kollegát arra, hogy mit lehet és mit érdemes abból átemelni a mindennapokba, miközben én is naprakészen tartom az ismereteimet.
Az informatikai tudás és digitalizációs szemlélet junior kollegáknál egészen kimagasló, így mindig úgy tudjuk a feladatokat szétosztani egymás között, hogy az ügyfél a legjobbat kapja végeredményben. A háttérben, például egy felsővezetői anyag összeállításánál sokszor a tartalmat én alakítottam véglegesre, a dizájnt pedig gyakran a junior kollega készítette, mert abban ő volt erősebb. A végeredmény egy minden szempontból professzionális prezentáció lett, és mindketten tanulhattunk egymástól. Természetesen komplexebb feladatoknál a szenior kolléga végzi a munka nagyobb részét, mint például a költségvetés tervezése, az üzleti igények felmérése, az adatok előkészítése a migrációra, vagy a mérföldkövek meghatározása. A junior kollegának a tanuláson túl tehermentesítő szerepe is van, ezzel még gyorsabb és hatékonyabb a projekt előrehaladása. Hiszen alapvető célunk ekkor is, hogy a vállalt projektet sikeresen tudjuk zárni, ez a fókusz nem változhat.
Fontosnak tartottuk azt is, hogy a keretszerű fejlesztő egyeztetések ne munkaidőben történjenek. Erre tekintettel a szemléletformáló beszélgetéseinket úgy építettük a napi rutinba, hogy vagy reggel munkaidő előtt, vagy munkaidő után, zárásként ütemeztük be azokat.
A visszajelzések és értékelések szerepe a junior tanácsadók számára
Bár a módszer lényege a folyamatos fejlesztés és rendszeres visszacsatolás, de emellett a teljesítményértékelést a MINDSPIRE-oldali vezető és a projektre delegált szenior tanácsadó közösen folytatja le a junior munkatárssal. Ezzel amellett, hogy közösen vonjuk le az előző időszak konklúzióit, együtt tűzzük ki a következő fázis céljait is. Az éves teljesítményértékelés mellett a viszajelzések folyamatosak a junior kollegák számára, hiszen így lehet hatékonyan és gyorsan előre haladni. Az éves értékelés inkább egy mérföldkő, egy formalizált, időszaki megálló, ami keretet ad és meghatározza a jövőt.
A junior programban és a mentor programban is nap mint nap fejlődünk egymás mellett és folyamatosan tanulunk egymástól. Mindezt úgy, hogy ez nem csak nekünk, tanácsadóknak, hanem az ügyfélnek is végig előnyös és hasznos.
A MINDSPIRE Junior program elméleti és szakmai képzései
A gyakorlati fejlesztés mellett a MINDSPIRE Consulting a tanácsadók különböző elméleti és szakmai továbbképzéseire is jelentős figyelmet fordít. Ehhez workshopokat szervezünk, szakmai napokon és különféle előadásokon osztjuk meg egymással a legújabb piaci ismereteket és trendeket, valamint kiértékeljük a piacvezető és innovatív megoldásokat.
A legjobb gyakorlatok átadása szerves része a munkánknak, figyelve arra, hogy az sose lehet cégre, sem konkrét projektre vonatkozó. Arra tesszük a hangsúlyt, ami általánosan, minden vállalati környezetben implementálható.
Cégünknél ez a professzionális hozzáállás határozza meg azt a kompetencia-készletet és tudást, amitől valaki professzionális tanácsadóvá válik.
Az adott szakterületre vonatkozó ismereteken túl a tanácsadói soft skillek és az üzleti elemzői témák elsajátítása is fontos elemei a képzésnek, ezek alapjait a junior programban részt vevő kollegáink is elsajátítják. A junior programban meghatározásra kerültek azok a tipikus feladat- és ismeret-típusok, amelyeket a fiatal tanácsadó kollegáknak készség szinten kell alkalmazniuk és ismerniük a munkájuk során. Egyénre szabottan feltérképezzük, hogy ezek miként alakulnak a junior programba való belépéskor, valamint annak elvégzésével.
Célunk, hogy magabiztosak és hitelesek legyünk, ezzel tudunk érvényesülni ügyfélkörnyezetben is. Akkor való nekünk a tanácsadói munka, ha a folyamatos fejlődés alapvető igényünk, és a változásoktól nem riadunk meg, hanem azt a fejlesztés alapvetésének tekintjük. Azok a fiatalok, akik ezekben a jellemzőkben magukra ismernek, ezeket sajátjuknak érzik és tekintik, jó eséllyel válhatnak professzionális tanácsadókká.
Ami számomra meghatározó egy munkában, az az, hogy a tanulás és fejlődés mellett eredményesen és hatékonyan tudjak dolgozni. A tanácsadóktól, még a junioroktól is, az ügyfelek az üzleti ambícióik támogatását, illetve a feladatok pontos leszállítását várják. A MINDSPIRE Consulting junior programja és a mentorálás, valamint az on-the-job jellegű fejlesztés alapvetően erre készíti fel a résztvevőket.
Beszterci Dóra, tanácsadó, korábban junior tanácsadó kollegánk véleménye a közös projektmunkáról
Junior tanácsadóként nagyjából másfél évet dolgozhattam a junior-szenior tanácsadó pár programban. Különösen értékes tapasztalat volt számomra, hogy közvetlenül megfigyelhettem a szenior munkatárs munkáját a gyakorlatban, így nemcsak elméleti síkon követhettem a folyamatokat. A szenior tanácsadó napi munkavégzésének megismerése révén a szükséges készségek mélyebben rögzültek bennem, és hatékonyabban át tudta adni a tudását. Emellett voltak olyan területek, ahol én is segítségére lehettem.
Nagyon érdekesnek találtam az ügyfélkommunikációs részét a közös munkavégzésnek, kiemelten azt, hogy hogyan kommunikálunk az ügyféllel, mik a határok, illetve mi teszi hatékonnyá az ügyfél-tanácsadó kapcsolatot. Azóta ezeket a tapasztalatokat is be tudom építeni az önálló munkámba.
Nagy előnyt jelentett, hogy nem mindent magamtól kellett megtanulnom és kitapasztalnom, hanem folyamatos támogatást és segítséget kaptam. Ha elakadtam, mindig volt kitől kérdeznem, aminek köszönhetően gyorsabban fejlődhettem.
További motivációt adott az is, hogy láthattam, milyen előrelépési lehetőségeket kínál a tanácsadói terület, hiszen a szenior társam mellett az ügyféloldalon is számos vezetővel dolgozhattam együtt.
A MINDSPIRE keretein belül kiegészítve a mentorálást számos tréningen volt lehetőségem részt venni, amelyek szintén hozzájárultak ahhoz, hogy bővítsem a megszerzett tapasztalataimat, valamint keretbe foglaljam az általam felszívott tudást.

Beszterci Dóra
Tanácsadó
Dóri már több mint négy éve tagja a MINDSPIRE csapatának. Az elmúlt időszakban jelentős tapasztalatot szerzett a nemzetközi bankintegráció, bankfúzió és fiókhálózat területeken.
Feladatai közé tartozik a projektiroda támogatása, különös tekintettel a felsővezetői és döntéshozatali összefoglalók készítésére, a hatékony feladatmenedzsmentre, illetve az átlátható működés biztosítására.
Kérdése van a MINDSPIRE Consulting Junior Programjával kapcsolatban? Vegye fel a kapcsolatot munkatársainkkal most!
Aktuális nyitott pozícióink a Karrier oldalunkon találhatók
Ismerje meg a MINDSPIRE kapcsolódó szolgáltatásait:
Projektmenedzsment
szolgáltatások
Projektiroda
szolgáltatások

Kérdése vagy megjegyzése van a bejegyzéssel kapcsolatban?
Küldje el üzenetét és munkatársaink felveszik Önnel a kapcsolatot!

Legújabb banki és biztosítói projektiroda referenciáink
Többet szeretne tudni banki és biztosítói projektiroda szolgáltatásainkról?
További információkért kattintson ide:

Legújabb banki és biztosítói projektmenedzsment referenciáink
Többet szeretne tudni banki és biztosítói projektmenedzsment szolgáltatásainkról?
További információkért kattintson ide: